Dr. Czeglédi Katalin, Nyelvünk és őstörténetünk. Tudományos álláspontom összegzése.

A jelen tudós álláspont szerint az ősnyelveket írásos források hiányábankövetkeztetés, idegen szóval rekonstrukció alapján lehet megismerni valamelyest. Az 1700-as évek második felében elkezdődött és az 1800-as években kiteljesedett a nyelvcsaládok létrehozása francia, angol és német tudósokkal. Ez azt jelenti, hogy a nyelveket családokba sorolták, így jött létre elsőként az indoeurópai nyelvcsalád, majd ezt követte az Uráli és az Altáji és még néhány, amelyekről most nem szólunk, hiszen a magyar nyelvet ennek a három nyelvcsaládnak a nyelvei érintik elsősorban. Kikövetkeztettek mindegyik nyelvcsaládban egy úgynevezett nyelvi egységet, így az indoeurópai, az uráli és az altáji nyelvi egységet. A nyelvi egységeknek a beszélési idejét és helyét is kikövetkeztették, ám a tudósok között máig nem alakult ki egységes álláspont ebben a tekintetben. Úgy gondolták, hogy ezek a nyelvi egységek idővel ketté ágaztak, szétváltak, így lett pl. az uráliból finnugor és szamojéd nyelvi egység. Majd a finnugor is kettéágazott és keletkezett a finn és ugor ág. Ezeket is tovább bontották s az ugor ágba besorolták a magyart. Az indoeurópai ősnyelvnek is kétféle összetevője van, az európai és az ind ág. Az altáji nyelvi egység ezzel szemben szerintük három ágra szakadt, török, mongol és mandzsu-tunguz nyelvi egységre. Ezek közül a török bomlott a legtöbb ősnyelvre: oguz, kipcsak, szibériai, jakut, csuvas. A jakut és a csuvas csoportjába csak a jakut és csak a csuvas tartozik egyetlen nyelvként, ám a többi, mint ősnyelv több mai nyelvre bomlott. A mongolnak több nyelvjárását tartják számon, de egyetlen ősnyelvként kezelik. A mandzsu-tunguz már a nevében is viseli a két ágat, a mandzsut és a tunguzt. Még tovább menve, a ma beszélt nyelveknek is megkülönböztetik az ősi, az ó, a közép és az új állapotát, pl. a csuvasnak az ős-csuvas, az ó-csuvas, közép-csuvas és új-csuvas korszakát. Ráadásul a csuvast másképpen bolgárnak is nevezik, tehát szinonímának, azaz rokonértelmű kifejezésének, ugyanazt jelentőnek tartják. Eszerint az ős-bolgárt ős-csuvasnak, az ó-bolgárt ó-csuvasnak, a közép-bolgárt közép-csuvasnak felváltva nevezik. Ezeknek a beszélési helyét és idejét is kikövetkeztették, ám egységes álláspontra itt sem jutottak, ugyanakkor ezt az álláspontot hivatalossá, kötelezővé tették az oktatás minden szintjén, sőt a kutatóktól is elvárják, hogy ebben az irányban, ezen dogmák figyelembe vétele mellett végezzék a munkájukat. A hibákat tetézve elvárták, hogy az általuk őstörténeti segédtudományoknak tartott tudományágak (régészet, néprajz stb.) is ugyanazokat az eredményeket hozzák, más szóval a magyarság finnugor eredetét igazolják. Minthogy ez nem sikerült, úgy fogalmaztak, hogy a magyarság nyelvében finnugor, kultúrájában pedig törökös. Ez már a képtelenségek képtelensége.
Annak ellenére, hogy a fenti tudós álláspont nemzetközi szinten is elfogadottá vált, ennek az ellenkezője is igaz. Vannak helyek, ahol ezt sohasem fogadták el, pl. Kínában arra hivatkoznak elsőként, hogy a források sohasem említettek sem uráli, sem finnugor ősnyelvet. A legtöbben azonban ezt a tudást kapták és kapják az egyetemeken (ld. Magyarország), ám a kutató munkájuk során a gyanúk és kétségek, ellentmondások olyan kérdéseket szültek, amelyekre választ a fentiek figyelembe vételével nem kaptak. Egyre inkább bebizonyosodott az, hogy itt a valósággal összhangban nem lévő tudós kitalálásról van szó, amelynek politikai indíttatása is volt. Ma már magyar és nemzetközi szinten olyan új kutatási eredmények vannak, amelyeket részben régi új eredményeknek is nevezhetnénk, hiszen ez a kutatási irány olyan tudással van összhangban, amely a természet működésének nem mond ellent s a XIX. századig természetes volt. Közéjük tartozik az, hogy a magyar szittya nép, másképpen hun. A tatár, a mongol népnek és nyelvének eredete esetében is új munkák születtek, külön kiemeljük még a csuvasokról szóló legújabb kutatási eredményeket. Természetesen a sort tovább folytathatnánk.
A mérvadó akadémiai álláspont képviselői akkor is nagy hibát követtek el, amikor a különböző ősnyelvi állapotok idejét és helyét sem vették számításba, így jöhetett létre számos ellentmondás, mint pl. az a képtelen megállapítás, hogy a magyarban csuvasos típusú ős-török és ó-török jövevényszavak vannak. Nem igazolt ugyanis az a tétel sem, hogy az ó-török nyelvi egységből a csuvas igen korán kivált, de a magyar nyelvbe bekerült ilyen jellegű jövevényszavak még őrzik az ősnyelvben megvolt csuvasos jellemzőket. Ráadásul a csuvasban és a magyarban azért vannak egyezések, mert a csuvasokat korábban böszörményeknek hívták, akik szarmata hunok s a szarmaták a magyaroknak ősi rokonaik. A bolgárok pedig – bár közös gyökerűek a csuvasokkal, de másképp, ugyanis mind a bolgárok, mind a szarmaták hunok illetőleg szkíta gyökerűek. A bolgárok a Kaukázus előterében tartottak fenn erős birodalmat, majd annak szétesése után egy részük a Középső Volgánál hozott létre jó 300 éves birodalmat. Ennek a birodalomnak, ennek a bolgár nyelvnek egyedüli ősi örökösének tették meg a csuvasokat tévesen.
Nem igazoltak a fenti módon kitalált nyelvcsaládok, azoknak az szétválási, az elágazási módjai, az ősnyelvi állapotok megnevezései és azoknak az egymáshoz való viszonyainak a megállapításai. A jelen akadémiai álláspont tarthatatlanságáról eddig 30 könyvben és mintegy 150 tanulmányban szóltam.
Fontos tétel, hogy minden nyelv visszavezethető a saját ősnyelvi állapotáig, de a legtöbb ilyen ősnyelv a legősibb nyelvnek egy-egy állomása csupán. A nyelvek ősisége abban mérhető le, hogy egy nyelv a saját legősibb állapotához képest egy másik nyelv ősi állapota milyen, vagyis két ősi állapot hogyan viszonyul egymáshoz. Tehát minden nyelvnek van egy ősnyelve. Kérdés, hogy ezek az ősnyelvi állapotok eredet szerint, időben és térben hogyan viszonyulnak egymáshoz. Eszerint van teremtő ősnyelv és vannak ősnyelvek, amelyek létrejöttében a fő szerepet a más nyelvből, nyelvekből való átvételek (szubsztrátum vagy szupersztrátum hatásra) jelentik. A teremtő ősnyelv a magyar, ősi rokonai a szkíták és hunok. Az átvételeken alapuló ősnyelvek közé tartoznak pl. a szláv nyelvek, amelyek létrejöttében szubsztrátum nyelvi hatás érvényesült. A másik átvételeken alapuló ősnyelvek csoportjába tartoznak az uráli nyelvcsaládba sorolt nyelvek, amelyek létrejöttében szupersztrátum nyelvi hatásra történt átvételek játszották a fő szerepet. A harmadik csoportba tartoznak azok, amelyekben valószínű, mindkettő érvényesült, ilyen pl. a német és az angol nyelv. Ezek a tények alapvetően meghatározzák a nyelvek eredetét, használatát, azaz, milyen gondolat, milyen szellemiség, eszmeiség rejlik bennük. Tovább menve, komoly szerepet játszanak az őstörténetünk, azaz tárgyi és szellemi kultúránk, népünk eredetének a kutatásában, megállapításában.
A kutatásaink fényében a magyar sohasem volt sem uráli, sem finnugor, a kölcsönzések iránya a legújabb időkig rendszerint ellenkezőt mutat, azaz magyar nem kölcsönzött, hanem adott. Úgy látjuk, hogy a nyelvünkben benne van az urálinak, altájinak és az indoeurópainak tulajdonított számos jelleg ősi szinten, nem pedig kölcsönzés szintjén. A magyar teremtő nyelv. Gazdagságát csak megerősítették a Kárpát medencébe bejött és itt letelepült rokon népek, köztök a szkíták, hunok, szarmaták, avarok és Árpád magyarjai.